Mind a Szövetségesek, mind a nácik keresték a megfelelő alkalmat a végső csapásra, hogy véget vessenek a háborúnak. A brit Sir Arthur Harris, a „Bombázó” szerint a megoldás a stratégiai bombázás lehet. Elképzelése az volt, hogy le kell rombolni Németország infrastruktúráját és városait. Szerinte ez tönkretenné annyira a nácikat, hogy folytassák a háborút, a polgárok pedig hamarosan már nem akarnak majd harcolni. Ez az elgondolás okozta aztán Drezda tragédiáját, amikor a szövetséges repülők gyújtóbombái német polgárok tízezreinek életét oltották ki. A németek azt gondolták, hogy a végső csapást tengeralattjáróik hajtják majd végre. Ha csak a Nagy-Britanniába vezető amerikai utánpótlási vonalat el tudnák vágni az Atlanti-óceánon, a szövetséges erők összeomlanának. Így kezdődött a német tengeralattjárók és az amerikai-brit hajókonvojok közti hosszú macska-egér játék.